Szabó Béla István Nati képeiről, idézet a www.gondola.hu-ról

Szabó Béla István 2008. április 1. 10:12 "Nati képei Mazalin Natália festményei a Színhely Galériában Mazalin Natália született festő – ez kétségtelen mindenki előtt, aki képeit a Színhely Galéria termében megnézi. Útja azonban nem volt egyenes vonalú, a főiskolán iparművésznek tanult, belevágott a textilművészetbe, majd a látványok csöndje következett, mígnem élete változása fölszabadította benne a festőt. Mindez valójában kevésbé érdekes, a mű a fontos. Mégsem volt fölösleges most talán elmondani, hiszen Mazalin – vagy ahogyan a műveit szignálja: Nati – az utóbbi két-három évben szinte berobbant a hazai festészeti színtérre. Képei sorozatosan szerepelnek csoportos kiállításokon, egyéni tárlatai vonzzák a közönséget. Márpedig kezdő festőművészek esetében ez ritkaságnak számít. Nati azonban nem nevezhető pályakezdőnek, s hogy most festőművésznek mégis „új névnek” számít, erre magyarázat a szöveg elején írott néhány mondat. De mit is fest? Milyenek a képei? Milyen a látható világa? Egyszerű volna most a Színhely Galéria falai elé küldeni a Kedves Olvasót, hogy szabadon szemlélődjék, de kevés. Túl egyszerű gesztus. Lóska Lajos művészettörténész, ki a kiállítást bevezette, Nati műveit a gesztusfestészet kategóriájába sorolta be – nem véletlenül és nem önkényesen. E művészeti hozzáállás a világhoz – a több, mint félszázad előtt virágzó és „korszerű” absztrakt expresszionizmus egy ága – mára klasszikus értékké vált, annak bizonyult. A klasszikus értékek pedig mindig korszerűek és működők. Mint Nati festészete példa rá. Ne vidám, felhőtlenül derűs és zsongító dolgot várjunk – ez a kortalan értéktelenség, a giccs sajátja – hanem meggondolkodtató és megmozgató, tehát ható, tehát világunk ábrázolásában/alakításában élettelien résztvevő életismeretet és ábrázolást. De tegyünk egy kitérőt az absztrakt művészet fogalma megismerése érdekében, pontosabban az absztrakttól való tévhitek tömör elutasítását célozva. Szó sincs arról, hogy valami önkényesen teremtett világról volna szó, a realitással, ne adj Isten, a realizmussal szembeállítható dologról. Mint ahogyan a leírható dolgokat, a lefesthetőket sem lehet a körülöttünk lévő múlttól, jelentől, sőt: jövőtől elválasztani. Az alkotó személyiség kiválaszt, elvonatkoztat (absztrahál) és közread. Hogy mit és miként az a személyiségtől függ: mit vesz észre a világból s miben ad többet. Kinek? Nekünk, a nézőknek. Mert mi, nem-festők és nem-szobrászok, nem-fényképészek és még csak nem is képzett képelemzők így gyarapszunk, ezáltal növekszünk, leszünk többek. Lehetünk többek. Ha tetszik: gazdagabbak. Ez az átadott érték jelenik meg, mint művészi érték. Nati képei tehát koránt sem „elvontak”, hanem „kiemelők”. Ő lát, észrevesz, megáll és rögzít. Ha képei súlyosak, ha képei komorak, ha képei önismeretre sarkallóak, akkor azért ilyenek, mert az általa felfedezett világrész, ami mellett többségünk a felfedezés gesztusa nélkül megy el, az bizony itt van körülöttünk létezik. Így. Így is. A Színhely Galéria tizenegy friss látványt mutat be a világról. Frissek a képek: az elmúlt pár hónapban készültek és frissek azért is, mert Nati korábbi, főleg a kollázs-technikára épült stílusát építi tovább: frissek a személyes festői eredmények. Nem tűnhet soknak a monumentális tárlatok korában tizenvalahány mű kiállítása, de én ezt a kis számot éppen, hogy értéknek tekintem. Módot ad tudniillik az elmélyedésre, a festői ösvény hosszabb követésére, a képek megszemlélése mellett a magunkba-tekintésre. Ezek a képek nem pusztán „kiállítási képek”, de egy otthon vagy munkahely falán is élhetnek és hathatnak. Éltethetnek. Pár szót szólnom kell a most új lendületet vett Színhely Galériáról is. Jó hely. Nem a hagyományos értelemben vett galéria, hanem egy művészcsoport egyesületbe tömörült tagjainak bemutatkozó fóruma; találkozási pont, nem csupán a művek bemutatásán keresztül, hanem a személyes összejövésére lehetőséget adva, a közvetlen párbeszéd – amelyre művésznek és közönségnek egyaránt nagy szüksége van – alkalmát is megteremtve. És szólnom kell a tágabb színhelyről is: a Várfok utca a fővárosi művészeti színtér egyre fontosabb és egyre élénkebb foltjává válik. Az itt működő galériák, kiállítóhelyek – a Várfok, az XO, a Ponton, az Octogon s mások – egymást erősítve megkezdték összehangolni tevékenységüket, legutóbb egyszerre, egy időben négy kiállítást nyitottak meg – köztük Mazalin Natália tárlatát. Aki tehát úgy dönt, erre fele jön, a helyek sorába térhet be és jut látható élményekhez, értékekhez. Remélem, a közös rendezvények folytatódnak, sőt tovább nő pezsgető hatásuk. Ha a Színhely Galéria mostani vezetőjére gondolok, Siska Mariannra, ez a remény nem hiú remény."